Rodolfo kunyhói után Enrique kunyhóit vettem célba, Rodolfonál három éjszakát aludtam, Enriquénél pedig négyet. Enrique ökocentrumát TopChe-nek hívják, ami maja lacandón nyelven flor de árbol-t jelent vagy fa virágja. Érdekesség, hogy Enrique egyik unokáját TopChe-nek hívják. A másikat meg Turishnak, ami szitakötőt jelent. És itt mindenkinek Chan Kin (kis nap (mint égitest)) vagy Kin Kin (nagy nap (mint égitest)) vagy Cham bor-nak (kis méhecske) vagy Chan na bor-nak (kis méhecske háza) a neve. Természetesen, hogy meg lehessen különböztetni őket mindenkinek van egy spanyol neve is, pl. Rodolfo teljes neve Rodolfo Chanbor.

TopChe egy olyan szálláshely, ahol csak a család tagjai dolgoznak, és itt kínálják a legérdekesebb programokat. Egyrészt Enriquével mindig lehet beszélgetni, ő egyike azon lacandónoknak, akik még őrzik a kultúrájukat és szívesen megosztják a turistákkal. A programok, amiket ajánlanak: reggelizés egy lacandón családdal egybekötve házi tortilla készítésével, nyakláncok-karkötők-fülbevalók készítése termésekből, madár megfigyelés, hagyományos maja lacandón veteményes megnézése, séta a dzsungelben a Lacanjá romokhoz és a fecskék vízeséséhez. Az utolsó két programot amúgy minden centrum ajánlja.

Másik érdekesség, hogy Enrique családjába beházasodott egy nem lacandón, Justita, aki Oaxaca-ból való. Tök aranyos lány, nagyon jóba voltam vele.

Ebben a házikóban, az egyik szobában fogunk lakni Anyukámmal, amikor meglátogat engem és elviszem a dzsungelbe.

Én ebben a házikóban laktam, a bicikli a ház előtt pedig az én közlekedési eszközöm volt, amit Rogelio adott kölcsön, aki a Río Lacanjá szálláshelyen dolgozik. Persze meg kellett küzdenem, hogy működjön a canga, először a kerékbelsőt kellett venni, amiért egészen Nueva Palestináig kellett menni, majd az ülést kellett felemelni, egyzser leesett a lánc, ill. a váltó is (ezt nem értem hogy) de szerencsére minden jó ha vége jó, szóval jól ki tudtam használni.

Az éttermet Enrique egyik lánya és a férje vezeti, akik mellesleg első fokon unokatestvérek. Itt az étterembe vezető út, ahol reggelente mindig kolibrik repkednek (amúgy vicces, hogy annyi kolibrit látni, hogy már teljesen hozzászoktam) ill. maga az étterem.

Az egyetlenegy hely közel s távol, ahol van internet kapcsolat. Nos ebben a kunyhóban van vagy 5 gép. Én mindig a függőágyból neteztem, amelyről kép lentebb.

Justitával és Alice-szal (ő egy francia lány, aki Lacanjában végzi egyetemi gyakorlatát) részt vettünk az első Lacandón Fiesta megszervezésében, bár jó mexikói módra 3 nappal az esemény kezdete előtt kezdték el ténylegesen szervezni, de így legalább tudtam segíteni és volt mit csinálni esténkét. A fiesta 5 napig tartott, minden nap volt kézműves kirakodó vásár és lehetett kóstolni helyi étteleket és italokat. Számomra az egyik legérdekesebb a lacandón szertartás volt, amikor is megkérik az isteneket, hogy hozzanak termést, esőt meg nem tudom mit. A füst amúgy tömjén. Kép erről itt:

Ő Ricardo Rueda cuenta cuentos vagyis mesemondó, három este is mondott mesét, nekem nagyon tetszett és a legjobb, hogy San Cristóbalban lakik és dolgozik így kb. minden héten el tudok menni meghallgatni a meséit. Igazából a mesékben a gyerekek a legjobbak, ahogy részt vesznek a mesemondásban, meg az öröm és megdöbbenés az arcukon igazán őszinte.