Zsuzsi Mexikóban

Esik, esik és esik. Tudom, hogy otthon is esik és korán jött az ősz és nyáron is esett, de itt is esik. És 3 hónapja megállás nélkül esik. És hideg van. És pára van. És penész van. Ez valami borzalmas!

Az egész úgy kezdődött, hogy a lakásban, ahol laktunk (mert lakást kellett váltanunk) egyszer csak 3 napos eső után elkezdett penészedni a fal. A hálószoba, a konyha és a fürdőszoba fala. Pár nap után már fekete volt minden és már aludni se lehetett a szobában, mert mindennek penész szaga volt, rosszabb, mint egy pincében.... Nos így, mivel nem tudták rendbe tenni a falat, mert a pára és az eső miatt nem tudott kiszáradni, így elköltöztünk. Ahol most lakom még nincs penész (na ezt gyorsan lekopogom), de persze, ami késik nem múlik, így még ez is összejöhet. Persze mondanom sem kell, hogy mennyire idegesek voltunk a lakás miatt, de 2 hónap esős évszak után rá kellett jönnöm, hogy itt minden ház ilyen.

Például a minap Kathrin előszedi az ágy alól a hátizsákják, és mit talál? Hmmm az egész tiszta zöld a penésztől... nos erről ennyit. Csak annyira magas a páratartalom, hogy reggel, amikor felkelek, a mobilom tiszta nedves. Biztos jót tesz neki :-)

Állítólag ennyit száz éve nem esett, mint idén az esős évszakban. Gracias klima változás! És állítólag a szeptember a legdurvább hónap... persze megvan annak is a varázsa, amikor az egész városból csak a szürke ég látszik. De már kicsit unalmas. Az itteniek szerint az eső nagyon szép és jó dolog és nem is létezhetne a város eső nélkül! Nos szerintem szebb, ha süt a nap. Ugyanis ha esik, akkor hideg van... és fűtés az nincs! (persze minek fűtés, ha télen is csak 0 fok van?!?)

No de ennek ellenére, persze jó nekem itt, csak már minden cipőm tönkre ment, hihi. De vettem gumicsizmát. Igaz semmi extra, úgy se tudnám haza vinni, de legalább ha bokáig ér a víz, nem ázik át:-)

Csatolok néhány esős és éjszakai képet.

Itt pedig a városháza kivilágítva a zászló színeivel, mert napokon belül nagy fiesta van! Szeptember 15., amikor is száz éves évfordulóját ünnepli Mexikó függetlensége és kétszáz éves évfordulójat a szabadság harc! Szóval VIVA MÉXICO!!!!

Május elején Ramón (a főnökünk), Daniel (a főnök fia), Kathrin, Louise és én meglátogattunk néhány ökocentrumunkat. Ez úttal az Ocote dzsungelbe mentünk, ami San Cristóbáltól kb. két óra járásra van autóval. A terv szerint mind az 5 ökocentrumba el kellett volna, hogy jusunk, de végül csak három lett belőle.

Az első állomás a Río La Junta nevű üdülőhely volt, ez egy folyó partján található, és igazából a helyiek járnak oda nagyrészt fürödni. Nem nagyon vannak létesítmények, elvileg van egy étterem, ami csak szenzonban van nyitva, mivel nincsenek turisták és aludni csak sátrakban lehet. Ezenkívül lehet egy kedves kis sétát tenni a dzsungelben és csónakázni. Igazából kedves hely, de nem sok mindent lehet itt csinálni.

A következő állomás a Apic Pac nevű település volt, itt aztán tényleg nincs semmi és semmi. Amit itt lehet csinálni az egy csónak túra, ugyanis a tóban, ami mellett ez a hely található van egy templom a víz alatt aminek a teteje száraz időszakban kilátszik (kb. 2 méter), én fotón láttam, érdekes lehet. Itt elég sok időt vesztegeltünk, ugyanis vártuk, hogy valaki megjelenjen és felvilágosítson bennünket a csónakázás áráról és körülményeiről, de végül nem jelent meg senki. Ez kérem Mexikó.

Azért egy papagájjal sikerült barátságot kötnünk, legalábbis egy fotózás elejéig, mást nem hagyott. Hihi :-)

Az utolsó állomás Sima de las cotorras volt, vagyis a törpepapagájok szakadéka. Itt egy nagyon jól felszerelt központ található, rendes szállással, étteremmel és a szakadékkal. A szakadék a nevét arról kapta, hogy minden reggel több száz törpepapagáj indul útjára innen és tér vissza este.

A képen látható épület a az üdülőközpont étterme. Természetesen a teraszról pazar kilátás nyíllik a szakadékra.

Az estét itt töltöttük, majd másnap egy könnyű reggeli után nekiláttunk a szakadék felfedezésének. Ez azt jelentette, hogy kötélen 120 métert leereszkedtünk, majd a mélyben tettünk egy barlangtúrát, majd 80 métert felmásztunk és a maradék 40 métert felsétáltunk. Mindezt cirka 5-6 óra alatt. Kicsit macerás volt a felfelé mászás, ill. a lefelé is. Lefelé, mert Louise közölte, hogy ő a szakadék tetejéről nem ereszkedik le, így lesétáltak vele egy kiállásra és csak onnan jött. Felfelé pedig, mert Ramón bepánikolt és teljesen át kellett az idegenvezetőnknek szerelnie a felszerelést, így kb. 1-2 órával tovább tartott. És természetesen ezért nem jutottunk el a másik két centrumba, de hát ehhez már hozzá vagyunk szokva :-)

Kathrin várja, hogy minket is felcsatlakoztassanak a kötélre.

A kötelek.

A barlangban, csoportkép.

A visszatérés előtt.

Ráadásként egy törpepapagáj és én.

Ma elmenmte a postára. Nem gondoltam, hogy az itteni posta olyan, mint amilyen 50 éve lehetett Magyarországon. Egy képeslapot és egy csomagot adtam fel, amit az egyik ablaknál a srác lemért és kiszámolt, majd a képeslapra 2 bélyeget a csomagra meg 25 bélyeget ragasztottunk, így a csomagom hátulja bélyeggel van borítva és az elejének egy része is. Miután kifizettem a küldeményeket, a képeslapot be kellett dobni az erre kijelölt dobozba, a csomagommal pedig egy másik helységbe kellett fáradnom, ott kaptam egy elismervényt. Ebben a helységben még írógéppel dolgoztak, fura volt. De most már legalább értem, hogy miért tart 3-4 hétig mire egy csomag megérkezik Európába, ill. Európából ideér.

A fentiek örömére az jutott eszembe, hogy indítok egy kis játékot. Aki szeretne képeslapot kapni, írja meg nekem a címét emailben, facebookon és egyszerre feladom mindenkinek a lapot és lehet fogadni, hogy kihez hány nap alatt ér el. Mit szóltok hozzá? :-)

Szóval küldjetek címeket, várok 1-2 hetet és utána indítjuk a játékot!!!!

Elég rég jelentkeztem, mindenkitől elnézést, aki epekedve várt az új bejegyzésre. Mindig megfogadom, hogy mostantól rendszeresebben írok, de valahogy mindig lusta vagyok hozzá. :-(

Nos az utóbbi két hónapban történt egys-más. Májusban meglátogatott anyukám, itt volt két hetet, bérletünk egy autót és beutaztuk a fél Yucatán félszigetet. Majd június közepén elérkeztünk a program félidejéhez, és elmentünk tréningelni a Yucatán félszigetre, aztán pár napot közösen a Karin-tengernél töltöttünk.

Visszatérve San Cristóbálba a nagy 40 fokos karib-tengeri melegből belecsöppentünk az esős évszak közepébe, előtte is esett, de csak néhány órát délután, de múlt héten sikerült kifognunk 5 napot, amikor egész nap esett, és ez itt elég ronda. Esik és esik, mintha dézsából öntenék, a levegő meg lehül 10-12 fokra, úgyhogy télies idő van. A páratartalom meg az egekben, 95% körüli, így minden cuccunk, ami elázik, cirka 3-4 nap alatt meg is szárad, a tisza cipőm, ami kedden ázott át teljesen még mindig nem száradt ki, szóval.... és persze gumicsizmát sehol sem kapni.... nincs valami nagy üzleti érzékük a mexikóiaknak. :-)

Amúgy az egész város foci lázban ég, természetesen én is :-) Sajnos Mexikó kiesett, de azért nem csügged a nép:-) A hétvégét is a bárokban töltöttük a meccsett nézve, ugyan szombaton nem lehetett alkoholt kapni, mert vasárnap választások voltak és ilyenkor bejön a képbe a ley seca (száraz törvény) vagyis szombaton és vasárnap nem lehetett semilyen alkoholt kapni. Azért valahogy túléltük :-)

Időközben elkaptam egy jó kis gyomor fertőzést/mérgezést, senkinek sem ajánlom, napokig mozdulni sem tudtam a fájdalomtól és csak 3 féle gyógyszert kellett szednem. Vicces, hogy kb. 3 hónapig megúsztam és utána kaptam el.... no de már jól vagyok:-)

Az utóbbi hetekben lett egy kis honvágyam, szóval hiányzik a haza és a barátok, de már félidőnél vagyunk, úgyhogy az itteni hideg után, majd megérkezem decemberben az otthoni hidegbe.... huh de jó lesz:-)

Jah és a múlt héten láttam a Twilight trilógia harmadik részét a moziban, nos nem valami nagy eresztés, de persze fanatikus Twilight rajongóknak kötelező!!!!

Mindenkinek hatalmas ölelést és puszit küldök és fesztiválozzatok helyettem is és menjetek Vadfruttik és Bori koncertre!!!

Rodolfo kunyhói után Enrique kunyhóit vettem célba, Rodolfonál három éjszakát aludtam, Enriquénél pedig négyet. Enrique ökocentrumát TopChe-nek hívják, ami maja lacandón nyelven flor de árbol-t jelent vagy fa virágja. Érdekesség, hogy Enrique egyik unokáját TopChe-nek hívják. A másikat meg Turishnak, ami szitakötőt jelent. És itt mindenkinek Chan Kin (kis nap (mint égitest)) vagy Kin Kin (nagy nap (mint égitest)) vagy Cham bor-nak (kis méhecske) vagy Chan na bor-nak (kis méhecske háza) a neve. Természetesen, hogy meg lehessen különböztetni őket mindenkinek van egy spanyol neve is, pl. Rodolfo teljes neve Rodolfo Chanbor.

TopChe egy olyan szálláshely, ahol csak a család tagjai dolgoznak, és itt kínálják a legérdekesebb programokat. Egyrészt Enriquével mindig lehet beszélgetni, ő egyike azon lacandónoknak, akik még őrzik a kultúrájukat és szívesen megosztják a turistákkal. A programok, amiket ajánlanak: reggelizés egy lacandón családdal egybekötve házi tortilla készítésével, nyakláncok-karkötők-fülbevalók készítése termésekből, madár megfigyelés, hagyományos maja lacandón veteményes megnézése, séta a dzsungelben a Lacanjá romokhoz és a fecskék vízeséséhez. Az utolsó két programot amúgy minden centrum ajánlja.

Másik érdekesség, hogy Enrique családjába beházasodott egy nem lacandón, Justita, aki Oaxaca-ból való. Tök aranyos lány, nagyon jóba voltam vele.

Ebben a házikóban, az egyik szobában fogunk lakni Anyukámmal, amikor meglátogat engem és elviszem a dzsungelbe.

Én ebben a házikóban laktam, a bicikli a ház előtt pedig az én közlekedési eszközöm volt, amit Rogelio adott kölcsön, aki a Río Lacanjá szálláshelyen dolgozik. Persze meg kellett küzdenem, hogy működjön a canga, először a kerékbelsőt kellett venni, amiért egészen Nueva Palestináig kellett menni, majd az ülést kellett felemelni, egyzser leesett a lánc, ill. a váltó is (ezt nem értem hogy) de szerencsére minden jó ha vége jó, szóval jól ki tudtam használni.

Az éttermet Enrique egyik lánya és a férje vezeti, akik mellesleg első fokon unokatestvérek. Itt az étterembe vezető út, ahol reggelente mindig kolibrik repkednek (amúgy vicces, hogy annyi kolibrit látni, hogy már teljesen hozzászoktam) ill. maga az étterem.

Az egyetlenegy hely közel s távol, ahol van internet kapcsolat. Nos ebben a kunyhóban van vagy 5 gép. Én mindig a függőágyból neteztem, amelyről kép lentebb.

Justitával és Alice-szal (ő egy francia lány, aki Lacanjában végzi egyetemi gyakorlatát) részt vettünk az első Lacandón Fiesta megszervezésében, bár jó mexikói módra 3 nappal az esemény kezdete előtt kezdték el ténylegesen szervezni, de így legalább tudtam segíteni és volt mit csinálni esténkét. A fiesta 5 napig tartott, minden nap volt kézműves kirakodó vásár és lehetett kóstolni helyi étteleket és italokat. Számomra az egyik legérdekesebb a lacandón szertartás volt, amikor is megkérik az isteneket, hogy hozzanak termést, esőt meg nem tudom mit. A füst amúgy tömjén. Kép erről itt:

Ő Ricardo Rueda cuenta cuentos vagyis mesemondó, három este is mondott mesét, nekem nagyon tetszett és a legjobb, hogy San Cristóbalban lakik és dolgozik így kb. minden héten el tudok menni meghallgatni a meséit. Igazából a mesékben a gyerekek a legjobbak, ahogy részt vesznek a mesemondásban, meg az öröm és megdöbbenés az arcukon igazán őszinte.

Március 28-án (tudom, tudom lusta dög vagyok, hogy csak most írom fel ezeket a dolgoka) indultam Lacanjá Chansayab-ba. Előző este Louise-nak volt a szülinapja, szóval annyit ittunk, hogy a hajunk szála is meggörbült, én konkrétan hajnali 4:30-kor mentem haza, de csak azért, mert 5-kor jött értem Ernesto. Természetesen végig aludtam a mikrobuszban, még a hálózsákomat is elő kellett vennem, mert annyira fáztam. A formámat is hoztam, ugyanis egy csomó élelmiszerrel utaztunk, volt egy hatalmas hűtűtáska is, amivel szó szerint kidöltem a kocsiből, amikor megérkeztünk..... hát nem annyira örültek neki. hehe mondjuk én sem:-)

Eleinte a terv az volt, hogy két hétig egy ökocentrumban leszek és ott segítek a turistákkal. Azonban, amikor Ernestoval előzőleg itt jártam közösen arra az elhatározásra jutottunk, hogy ennek nem sok értelme van, legfőképp azért, mert a legtöbb centrum kapacitása 20-25 ember, szóval úgy döntöttünk, hogy értelmesebb lenne minden egyes ökocentrumban, akik tagjai a Sendasurnak néhány napot eltölteni. Mondanom sem kell, hogy az irodában jeleztem ezen igényemet, hogy jó lenne ha értesítenék a centrumokat, hogy megyek, természetesen ez nem történt meg, de ezen ugye már nem is csodálkozom....

Szóval odaérkeztünk, Ernesto elvitt Rodolfo szálláshelyére, Cueva Tejón-ba (borz barlangja). Ez az egyik legszebb szállás az összes közül, a házak szuperek és a szakács is tök jó fej. S nem utolsó sorban nagyon jól főz. Elias, a szakács Nueva Palestinából való, ami kb. 20 km-re van Lacanjától, és az érdekessége, hogy iszonyatosan csúnya egy település. Elias házasodás előtt ált, bár ennek ellenére mindig mondogatta, hogy "yo me quedo con la güera" vagyis én a szőkével maradok, de mondtam neki, hogy kizárt, szóval mégis megházasodott két hete. Ijesztő a dologban, hogy Nueva Palestinában a férfiak fizetnek a feleségükért az apának, egyszóval megvásárolják a nő jogait, így a nő családjának már nincs beleszólása a férj mit művel.... Durva. És nem kis pénzt fizetnek, kb. 15 000 peso az árfolyam, ami 5 havi átlagos fizetésnek felel meg. Képek itt.

Ez Rodolfo folyóparti strandja, a legjobb, hogy szinte mindig üres, totális felüdülés:-) Jah és ha a folyó sodrásába beleállsz, olyan mintha masszíroznának. Nagyon menő:-)

A konyha, vicces, hogy szinte mindenhol nyitott a konyha, szóval semmit sem lehet zárni és érdekes módon semmi sem tűnik el, maximum az állatok szedik szét a cuccokat, ha nem elég magasra rakod őket.

Így néznek ki a házikók, három van itt, mindegyik 4 főre tervezve. Nekem nagyon tetszenek.

Tudtátok, hogy az ananász egy bromélia fajta és hogy bokron nő? Nos így nő:

És, hogy a banán se maradjon le, íme egy banánfa. Amúgy csak érdekesség képpen, itt minden méretű banánnak más a neve, szóval nem minden banán, ami banánnal néz ki:-)

Egy kis pletyka Rodolfo családjáról is, Rodolfo apukájának 5 felesége volt - mert itt természetes, ha egy férfinak több felesége van - szóval Rodolfo felesége az egyik féltestvére, és ennek ellenére normálisan néznek ki a gyerekek:-) Kérdeztem, hogy itt nem törvénytelen testvérrel vagy unokatestvérrel házasodni, elvileg nem lehet, de hát ez Mexikó, szóval mindent lehet. Ez egy ilyen ország:-)

Az utolsó éjszakát Palenquében töltöttük. Az amerikaiakat otthagytuk egy hotelben, mi meg sátraztunk Ernestoval. Mielőtt bárki elkezdene gyanakodni külön sátorban aludtunk. A vicc, hogy Palenquében is vannak bőgőmajmok, úgyhogy hajnai 4:20.kor arra ébredtem, hogy bőgnek.... még jó, hogy kéznél volt az ipodom:-)

Palenquében van egy olasz étterem, a Don Muchos, a kaja szuper, de a legjobb, hogy egész este van program, így meghallgattunk két koncertet, táncoltak salsát, de úgy, hogy leesett az állam és volt még egy show. Tusjátok amikor buzogányokkal "bűvészkednek" az emberek meg bottal, aminek minkét vége ég. Szuper volt. Ernestoval megittunk néhány sört, mert az amerikaiak már nem voltak ott, mert a kissrác rosszul volt (gyomor probléma, hihetetlen, hogy az amerikaiaknak milyen kényes a gyomruk, annak ellenére, hogy mennyi gyors kaját esznek).

Másnap reggel septiben megreggeliztünk és elindultunk a romok felé. A romok fantasztikusak Palenquében, nekem kellett fordítanom az idegenvezetőt, mert Ernesto ügyet intézett, majd az apukát vissza kellett vinnie a hotelbe, mert ő is rosszul lett. (természetesen a gyomra)

Palenquében Pakal volt a menő király, 67 évig uralkodott, és érdekesség képen, a piramis tetejére amiben eltemették 67 lépcső vezet, a sírkamrájába meg eggyel több:-) Felesége la reina roja volt (vörös hercegnő), azt mondják igazából nem tudni, hogy milyen hatalma volt, mert neki is építettek egy piramist. Pakal piramisa bal oldalt, jobbra tőle a Vörös hercegnő piramisa:

A következő képen a torony érdekessége, hogy ez az egyetlen torony a maja építészetben (legalábbis Mexikóban azt hiszem) és a tetejét újra megépítették, de persze nem tudni, hogy hogyan is nézett ki pontosan, de az építész kicsit kínai stílusra vette.

A torony más szögből, az egész épülettel. Ami még érdekesség Palenquében, hogy a falon vannak "T" betű alakú kivágások, amiken végig lehet nézni, vagyis minden falon ugyanott vannak. A "T" betű a szél isten jele, így mindig át tudott fújni.

A kukorica avagy a szív temploma, innen nyillik a legszebb kilátás az egész városra. Amúgy azt mondják, hogy fénykorában a piramisok falát vörös és türkisz festék borította, láttam ilusztrációkat, gyönyörű lehetett.

A mezőgazdaság istenének temploma, szerintem itt tárolták a betakarított termést.

A legjobb kilátás:

A romokhoz egy múzeum is tartozik, ahol az itt talált dolgok egy része megnézhető, szerintem a legnagyobb része a leleteknek Mexikóvárosban a Régészeti múzeumban van. A múzeumhoz egy kedves kis őserdei ösvényen lehet eljuttni, egy-két kép erről:

A hazafelé út 4,5 óra innen, ternészetsen tele van fekvő rendőrrel, mondtám már, hogy mennyire idegesítő, hogy minden bokorban van egy? Szóval szerencsésen visszaérkeztem San Cristóbálba, már nagyon vártam hiányzott a város pezsgése.

Ki gondolta volna, hogy tündék léteznek? Ill. vannak emberek, akik halálosan komolyan hisznek ezekben a dolgokban? Nos történt egyszer, hogy a házikóm teraszán hagytam a fürdőruhámat száradni. A házikó a Lacanjá folyó partján volt, és mint tudjuk a tündék nagyon szeretik a folyó közelségét. Én balga elmentem vacsorázni és egyéb dolgokat intézni, amikor is hazatérvén észrevettem, hogy a fürdőruhám alsó része hiányzik. Gondoltam biztos lefújta a szél (bár nem volt szél) vagy valahogy leesett, így elemlámpám segítségével elkezdtem keresni a földön. Persze sehol sem találtam, így felmerült bennem annak az eshetősége, hogy biztos valaki kószált házikómban, szóval gyorsan megnéztem hátizsákom tartalmát, hogy hiányzik-e valami más. Semmi. Hmm... ekkor kicsit megijedtem, hogy baró a dzsungel közepén vagyok egy olyan házban, aminek az egyik fala "hiányzik" szóval ennyi erővel bárki bármikor rámtörhet.... nos gondolhatjátok mennyire jól aludtam aznap éjjel.

Másnap a reggelinél mesélem a sztorit Ernestonak, meg Ricardonak (ő a szálláshelyen dolgozik), mire mi az első reakciójuk ?!? Zsuzsi, ezek tündék voltak. Megismétlem kijelentésüket (gondoltam rosszul hallok) tündék? Vannak tündék? Mire halálosan komolyan közlik velem, hogy persze, hogy vannak tündék. Nem tudtam? Hmm.... és jönnek a sztorik. Mesélték, hogy pár napja a közös wc-ben a férfit/nőt jelző táblák az egyik reggelre kicserélődtek. Avagy néha a konyhát teljes rendezetlenségben találják (mert persze ez is nyitott helység) és olyan módon vannak szétszórva a dolgok, hogy az állat nem lehet. Ernesto mesélte, hogy egyszer üldögélt a házikójában és gyerek hangokat hallott, de nem értette mit mondanak, gondolta biztos új vendégek jönnek, várta, hogy az elemlámpa fénye megjelenjen, de nem jött senki.

Mondomn nekik, hogy nem lehetséges, hogy valami állat vitte el a fürdőruha alsómat? Esetleg majmok? Vagy valaki elopta? Bár ha valaki elopta, nem értem, hogy miért nem lopta el a fürdőruha felsőmet, vagy az ipodomat, ami a táskámban volt, szóval ezt a verziót nem tartom annyira lehetségesnek, bár a józan ész ezt diktálná.

Summa summarum, elmentek szétnézni az erdőben, hátha valahol elhagyták a fürdőruha alsómat, de nem, szóval most van egy fürdőruha felsőm alsó nélkül. A legviccesebb, hogy azt mondták, hogy mivel már egyszer megvicceltek a tündék, így nagy valószínűséggel máskor is meg fognak, szóval próbáljak barátságot kötni velük. Kérdezem, azt meg hogy? Erre ők, nos amikor mászkálok a dzsungelben beszélgetnem kell velük, elmondani nekik, hogy szeretnék a barátjuk lenni, játszani velük (mert ugye a tünde pajkos jószág) és hogy ne lopkodják el a cuccaimat.

Levi szerint biztos szívatnak, de én beszéltem egy csomó emberrel ott és halálosan komolyan mesélik a tündés sztorikat, szóval szerintem tuti hisznek benne. Mi sem bizonyítja jobban, hogy a maják hisznek a tündékben Yaxchilánban van egy dombormű a tündékről, íme itt vannak ők, akik megfosztottak jogos tulajdonomtól:

Nos reggeli és a tündés sztori után autónkat Frontera Corozal felé kormányoztuk, persze ennek a falunak a bejáratánal is belépőt szednek önkényes alapon, de ezen már nem lepődtem meg.

Frontera Corozalban lehet csónakot bérleni, ami elvisz Yaxchilánba, ami egyébként a Guatemala-Mexikó határon helyezkedik el, a határvonal az Ucumacinta folyó. A csónakázás kb. 45 percig tart, tök jó érzés, pláne ha kánikula van:-) jah és láttunk egy aligátort a folyó partján napozni, menő volt. A csónakok a háttérben:

A folyó tök széles, bár azt mondják ez mind semmi mert szárazság van éppen, szóval az esős évszakban sokkal szélésebb. Egy fotócska a folyóról:

Yaxchilán tényleg a semmi, vagyis a dzsungel közepén helyezkedik el, egy része fel van tárva, de azt mondják, hogy a nagyobb része még feltáratlan. Igazából nagyon sok rom van ezeken a vidékeken, ha sétálsz a dzsungelben, lépten-nyomon belebotlasz olyan romokba, amiket benőtt a növényzet. A lenti képen, a jobb oldali épületbe be lehetett menni, sötét folyósok kavarognak, mi gyertyával mentünk be, mert az elemlámpákat a szálláson felejtettük. Nos az épületben denevérek és pókok laknak, érdekes volt megfigyelni őket.

Az épület másik oldala. Vicces, hogy volt néhány turista, aki nem mert keresztül menni ezen az épületen, inkább megkerülte, mondva, hogy tele van denevérekkel! De hát a denevérek nem repülnek neked, pont ezért rendelkeznek beépített radarral:-) lehet ezt nem tanítják Mexikóban:-)

A maják szent fája a ceiba (aminek nem tudom mi magyar neve), ez egy hatalmas fa, csak a gyökerei ilyen hatalmasak:

Egy-két kép a helyről:

Az első naphoz még annyit tennék hozzá, hogy Ernesto otthagyott az amerikaiakkal, mert neki el kellett mennie Lacanjába kocsit cserélni, úgyhogy én tartottam a hátát, mert ugye a túra vezető elvileg nem szívódhat fel:-) Vicces volt, mert mikor megérkeztünk beszélgettem Cristiannal (ő Ernestoval dolgozik, még új nála, így mindenhova elkíséri Ernestot, tanulja a dolgokat) mondta, hogy hallgassam a hangokat, és ne ijedjek meg, mert ezek csak bögőmajmok. Hmm... gondoltam miért is kellene megijednem a majmoktól?!?! Nos, khm, hajnali 4:30-kor mire ébred fel az ember lánya? Hogy valami állat olyan hangosan bőg, mint egy oroszlán vagy jaguár!!! Még szerencse, hogy tudtam, hogy majmok! Elég ijesztő és kb. fél órán keresztül folyamatosan bőgtek, s a hangerőn az ipod sem segít!

Rakok fel térképet erről a helyről:

Követve az előző napi számozást, ahol a Montebello tavak a 4-5 volt, Las Guacamayas 6-os számot kapta.

Reggel 7kor volt találkozonk a turistákkal, kicsit kalandos volt, mert én megbeszéltem velük ezt az időpontot, de nem tudtam Ernestot értesíteni, mert elég későn ért vissza Lacanjából, én meg elaludtam. Elvileg a csónakos fiúnak kellett volna jönnie este, hogy megbeszéljük hány órakkor szeretnénk csónakázni másnap reggel, persze nem jött. Bár el kell mondjam, hogy cirka 15 perces késéssel ki tudtunk hajózni a folyóra:-) [ez itt szuper-szuper gyors]

Azért hajóztunk ki reggeli előtt, mert szerettünk volna állatokat megfigyelni, és tök szerencsénk volt, mert láttam egy csomó mindent:

Ha nagyon megnézitek a képet, a fa tetjén a fekete pontok bögőmajmok:-)

 A folyó partján egy krokodil tanyázik:-)

A fekete foltok itt is bögőmajmok. Amúgy nagyon sok madarat láttunk, láttunk egy pók majmot is:-) Sajnos a gépemnek csak 3x zoomja van, így nem tudtam közelebbi képeket készíteni, de az amerikaiaknak volt távcsővük, így meg tudtam közelről kuksizni az állatokat. Néhány kép a Zendales folyóról. (nem tudtam jobban szelektálni a képeket, olyan sok szépet készítettem)

Reggeli után Lacanjá Chansayab felé (7-es) vettük az irányt, itt már lacandonok élnek, igaz a szálláson egyikük sem hordott tunikát. Az ökocentrum ahol aludtunk tagja a Sendasurnak, Río Lacanjá (Lacanjá folyó) a neve és nekem nagyon tetszett. Csatolok néhány képet a helyről, az első a teraszról a kilátás, ahol aludtam., a második kívülről a lakhelyem:-) És, hogy mi a legjobb ezeken a helyeken? A függőágy!!! Világ legjobb találmánya!!!

Jah a fenti képen látszik a bicikli, amit kölcsön kapok majd két hétre:-)

Ebédre levest kaptunk, velős csontnak tűnő húsból, elég furcsán nézett ki. A levesbe rizst raktunk és tortillával ettük. Mondanom sem kell, hogy az amerikaiak kikészültek tőle, nem nagyon ették meg. hehe

Ebéd után Bonampak romjait látogattuk meg. Kicsit érdekes a bejutás a helyre, ugyanis egy 9 km hosszú murvás út vezet oda, amit a saját járműveddel nem lehet megtenni (mert miért is lehetne?!?) hanem a helyieket kell felfogadnod, kemény 70 pesoért (kb. 1100 Ft). És mondanom sem kell, hogy ezen felül belépő is van, mondjuk ez nem olyan vészes, 41 peso (650 Ft). Bonampak nagyon szép kis rom, elég kicsi, viszont a különlegesége, hogy van egy épület, amiben van 3 szoba, amelyek falai ki vannak feste. Azt mondják, hogy sehol sem maradt meg ilyen szépen a falfestés. Csatolok egy képet, amelyek a nők és a férfiak véráldozatot mutatnak be az isteneknek, csak a nemes tették ezt, a nőknek át kellett lyukasztaniuk a nyelvűket, a férfiaknak meg a péniszüket. Morbid. Jah és tegnap beszélgettem az egyik lacandonnal és azt mondta, hogy házasságkötéskör a nők nyelvét átlyukasztják egy halcsonttal. Gondolom ez a szokás megmaradt régről....

Utolsó esemény ezen a napon, hogy elmentünk úszni a folyóba, de nem akárhogy! Ernesto kezünkbe nyomott egy mentőmellényt, hogy vegyük fel. Montam okés, elindultunk a folyó felé, mondja, akkor ugrunk.... hmm kicsit elbizonytalanodtam, de ugrottam:-) elkezdünk úszni, hmm furcsa hangok, kérdezem Ernestot, ez vízesés? Ő mondja igen. Én: ugranunk kell? Ő: igen. Hát hát kicsit féltem, de jobbnak láttam ugrani, mint visszafordulni. hehe. Szóval ugrottunk, aztán egy másik vízeséshez értünk, amin meg lecsúsztunk. Nagyon menő volt! A végén úgy szálltam ki a folyóból, hogy mégegyszer!!!

Ernestonak köszönhetően, aki az Explora utazási iroda tulajdonosa és a Sendsurnak tagja, lehetőségem nyílt egy 4 napos hagyományos dzsungel túrára.

Térkép az első napról, itt:

(1) San Cristóbal de las Casas, innen indultunk hétfő reggel 7 órakkor miután felvettük a turistákat (5 amerikai, 2 házaspár és az egyikük kisfia) Comitán (2) felé. Comitánban megálltunk reggelizni, majd robogtunk tovább Tenam Puente-be (3).

Tenam Puente a maja birodalom szélén helyezkedik el, így nem nagy jelentőséggel bíró város, de arra jó, hogy az ember elkezdjen ismerkedni a maja építészettel. Tenam Puentében a természeti adottságokat használták ki, az egész város egy dombra épült. Nekem nagyon tetszett, van vagy 2 nagyobb priramis, amit meg lehet mászni, ill. legalább 2 pálya labdajátékra.

Ok, ezt megmásztuk :-)

Tenam Puente után megálltunk a Montebello tavaknál (Lagos de Montebello)[4]. A tó nagyon szép lehet, sajnos elkezdett esni, és a ködön kívül semmi sem látszott, de így is sikerült jó képeket készítenem. Vicces (és tök normális itt), hogy a helyiek bódékat helyeznek el a látnivalók bejárata előtt, ahol önkényes alapon belépőt szednek. Természetesen a kormány semmit sem tesz ez ellen. Miért is tenne ?!?!?

 Ebédelni Las Nubes [5] közelében álttunk meg, nem rossz érzés piknikezni egy folyó és vízesesések partján :-) Persze itt is kellett belépőt fizetni, ill. az asztalért, amire az ebédet pakoltuk ki, azért is kértek pénzt. Mexikó.....

 Napi utolsó állomásunk las Guacamayas volt, ami arapapagájt jelent. Sajnos a térkép túl nagy és nem fér ki a blogra, de majd a következő nappal felrakom. Las Guacamayas ökocentrum a Sendasur tagja, így tök jó, hogy megismerkedtem vele. Igazából ez a hely a biorezervátum szélén van, egy folyó választja el tőle, a hely körül egy kanyi növényzet sincs, szóval ha az ember fia/lánya dzsungelt szeretne látni ne csak ezt a helyet látogassa meg. :-) Amúgy nagyon szép maga a centrum, rakok fel egy-két képet ide.

 Ebben a házikóban aludtam. Ezek saját fürdőszoba nélküliek, de tök tiszta a közös fürdő, bár melegvíz az nincs! Igaz elég meleg van, szóval nem olyan nagy para.

Már nagyon rég írtam, most próbálom bepótolni egy kicsit, ugyanis vasárnap két hétre a dzsungelbe  költözöm, ahol se internet se térerő, úgyhogy kommunikálni maximum füst jelekkel lehet :-)

Boca del cielo, egy gyönyörű tengerpart a Csendes-óceán partján, kicsit nehézkes tömegközlekedéssel megközelíteni, de nem lehetetlen. Péntek délután indultunk 5 óra körül az amerikai barátnőimmel, az útvonal a következőképpen alakult. Colectivo-val (ez egy mikrobusz, ami tömegközelekdési eszközként szolgál) elmentünk Tuxtla-ba, ez kb. 1,5 óra. Utána Tuxtlából busszal elmentunk Toninába, ami menetidő szerint 3 óra, gyakorlatban 4,5 óra. Így Toninába éjjel 11 körül érkeztünk, ott fogtunk egy taxit és elmentünk Puerto Aristába. Itt aludtunk aznap éjszaka, ugyanis Boca del Cielo-ba motorcsónakkal lehet eljutni, és éjjel fél 12-kor nincs mexikói, aki dolgozna. Puerto Aristában vacsiztunk finom quesadillat (tortilla lap félbehajta sajttal megtöltve) és ittunk jó kis sört. Néhány kép lejjebb:

A lányok balról jobbra: Rachael, Én, Rose, Anna

 Szombat reggel hajnalban átmentünk Boca del Cieloba, oda is taxival tudtunk csak menni, majd motorcsónakkal.

Ezen a helyen aludtunk:

 Szombat reggel összetalálkoztunk Robertoval és Cesarral, így a csajos hétvégéből fiús lett, de legalább este táncoltunk salsát, ez mindent kárpótolt:-) Igazából egész nap döglöttünk a pálma levelek alatt, fürödtünk az óceánban, ami nagyon meleg volt hatalmas hullámokkal:-) Este pedig vacsiztunk, majd italoztunk egy kicsit, táncoltunk és éjszakai fürdőztünk az óceánban.

Az óceán és a pálmafa levelek:

Ebben a kunyhóban aludtunk: (jah és pin-pong asztal is volt a helyen, tök jó meccseket játszottunk, persze mindig a fiúk nyertek:-)

 Néhány kép az óceánról és a naplementéről:

 Néhány kép az esti buliról:

 Hazafelé kocsival mentünk, mert a srácok azzal jöttek és igaz, hogy hatan voltunk, de itt nincs abból semmi probléma ha a kocsiban 6-7 ember utazik. Igaz kicsit kényelmetlenebb volt, de legalább 3,5 óra alatt hazértünk. Végezetül egy kép a teljes csapatról, aki több képet szeretne az nézze meg a facebookon. ( képen balról jobbra: Rachael, Roberto, Anna, Én, Rose Cesar)

A képzést Alix tartja, ő a francia koordináló szervezet tagja, tök jó fej csaj, úgyhogy maga a képzés is "laza" volt, olyan szempontból, hogy nem kellett percre pontosan, mindig mindenhol megjelleni követve az itteni ritmust:-)

A képzés első napja amolyan bemutatkozó nap volt, délelőtt az összes önkéntes mesélt valamit magáról, honnan jött, hány éves, hogy hívják, hogyan-miért jött ide, stb. Utána maguk a fogadó szervezetek is bemutatkoztak, sőt a Sendasurtól még ott volt Ernesto és Mauricio. Ők tour operador-ok, vagyis amolyan túra szervezők/vezetők, akik együtt dolgoznak a Sendasurral. Magát a Sendasurt én egyesületnek hívnám, ugyanis van 16 tagjuk, ezek maguk az ökocentrumok és 4 túra szervezőjük, de a valóságban csak 2-vel dolgoznak már. Sikerült megfejtenünk, hogy a Sendasur nem egy utazási iroda, ugyanis nem úgy működik, hogy megvesznek bizonyos "csomagokat", majd azt a saját hasznukkal tovább értékesítik, hanem turistákat közvetítettenek a tagjaikhoz, és maga az iroda elvileg a tagok éves befizetéseiből tartja fenn magát. Minden évben van taggyűlés és ott határozzák meg az adott évi költségvetést. A következő időkre az egyik céljük, hogy kialakítsanak saját program csomagokat is, így könnyebb lenne anyagilag fentartani az irodát.

Délután pedig leültünk beszélgetni Alma-val és Anitával (írtam már, hogy Anita májusban férjhez megy, igazi tradicionális tzotzil esküvő lesz és meg vagyunk hívva? :-). Arra jutottunk, hogy hétfőn azzal kezdjük, hogy felrajzolunk egy naptárat a 8 hónapról és azon bejelöljük egyrészt, hogy mikor van turista szezon, mert akkor biztos, hogy dolgozunk. Továbbá bejelöljük rajta, hogy Anita és Alma mikor lesz szabadságon, így mi is meg tudjuk tervezni a saját szabadságunkat. Illetve még felkerülnek rá, hogy melyik feladatunknak mi a határideje, így minden átláthatóbb lesz:-) Remélem fog működni a mexikóiakkal:-)

A feladatainkról eddig a következőket tudom: első körben le kell fordítanunk az iroda eus szerződéséeit, mert minden csak angolul van meg, azt meg eléggé törik, ill. szeretnék elküldeni a tagjaiknak is a szerződést, ők meg szerintem sokszor a spanyolt is törik:-) vicces lesz:-) A jövő hétre terveztük az iroda arculatának a feldobását, ugyanis nem túl szembetűnő az utcáról, így egy csomó turista észre sem veszi, így nem jönnek be érdeklődni. Szórólapoznunk is kell a következő hetekben, szerintem azt meg is kell terveznünk, úgyhogy lesz munka. Feladat lesz még a statisztikák készítése és feldolgozása is, ugyanis nem tudják, hogy amióta működnek, összesen mennyi turistát fogadtak az ökocentrumok és abból hányat küldött a Sendasur. Jövőben kell majd kicsit promotálni az irodát ill. felvenni a kapcsolat külföldi utazási irodákkal, megpróbálni kialakítani egy szélesebb értékesítési hálózatot, mert az egyáltalán nincs. Elvileg lesz új honlapjuk is, majd annak a kialakításában is kell segíteni, ill. meg kell csinálnunk a francia/német/angol verziót is a spanyol mellé. Az már biztos, hogy nagy hét itt 2 hetes ünnep és tele lesznek az ökocentrumok turistákkal, úgyhogy azt kérték, hogy arra a 2 hétre költözzünk ki, 2 ember fog menni a Guacmayas ökocentrumba és egyikünk pedig Cueva Tejonba, majd lefényképezem a térképet és bejelölöm a helyeket:-) És mivel ebben a két hétben heti 7 napot és napi 12 órát fogunk dolgozni, úgy utána kapunk egy szabad hetet cserébe:-) Szuper, én egyáltalán nem bánom:-)

A képzésen sokat tanultunk még arról, hogy kinek, mi a feladata ebben a programban, játszottunk egy csomó szituációs játékot, azt hiszem fel is vettünk néhányat videóra, ez lehet fent lesz facebookon. Képzeljétek kaptunk egy videokamerát is, így tudunk majd videókat készíteni az ökocentrumokban, szóval nem csak sok fotó lesz hanem videó is!!! Már alig várom a március 28-át, ekkor megyünk ki a dzsungelbe:-)

Múlt héten elég sokat voltunk bulizni, mert a lányok a Yucatánról annyira elszigetelt helyen laknak, hogy örültek, hogy látnak embert, és meg kell hagyni, hogy a mexikói fiúk között elég sok jóképű akad. Persze a magyar fiúk sem panaszkodhatnak (főleg nem Levi:-) Szóval a sok bulizás közben rájöttem, hogy mennyire hiányzik a tánc és fantasztikus, hogy mennyi energiát ad az embernek, így mire haza megyek remélem igazi salsa gurúvá válok.

Mostanra ennyi, legközelebb töltök fel fényképet, bár nem sok újat csináltam. Jah és ha minden összejön, akkor megyük a playa-ra (tenger partra) hétvégén. Qué chido! (ez annyit tesz, hogy milyen szuper)

Elfelejtettem a múltkor leírni, hogy a Revolución bárban (még sokat fogjátok hallani ezt a nevet:-) a zenekar tagjaival dumáltunk a koncert után, persze mi volt az első, amit Israel (így hívják az egyik tagot) megkérdezett miután megtudta, hogy magyar vagyok? És akkor te roma vagy? Mondom neki, miért úgy nézek ki? Mire ő: nem, csak hát meg kellett kérdeznem... hmm nos erre mit mondjak???? :-)

Pénteken napközben szembe találkoztunk az utcán Israellel, természetesen felismert minket, és ajánlotta, hogy aznap menjünk a Gato Gordo nevezetű bárba, mert ott az egyik barátja fog bluest játszani, természetesen elmentünk:-) A zene szuper volt. A koktélok is, itt ittam életem második legjobb Mojito-ját, az elsőt természetesen Barcelonában Carlos (aki kubai) bárjában. A pincér fiú nagyon kedves volt és rajzolt nekünk szalvétára egy térképet, az összes jó helyről:-) Alább láthatjátok:

Szombaton az Iskra nevű bárba mentünk, a bár a második születésnapját ünnepelte, és éppen egy mariachi zenekar játszott, nos nem éppen a legjobban, de a mexikóiak nagyon élvezték, minden dalt velük énekeltek, kb. olyan volt, mint amikor egy bárban elkezdik játszani a "100 forintnak 50 a fele" című dalt és mindenki poénból énekli:-) A lányok táncoltak is:-) Azt hiszem zárásig voltunk, így vasárnap aludtunk:-)

Hétfőn vártuk, hogy megérkezzenek az önkéntesek a Yucatán félszigetről, mert az érkezés utáni tréning kedden kezdődött. Elvileg az olasz lánynak, Rosalbának vasárnap kellett volna megjönnie, de szegénynek az első gépét törölték, így mindent lekésett és ő is csak hétfőn jött meg. Hozzáteszem, hogy a csomagjait is elhagyták, csak úgy mint Alixnak, aki a képzést tartja nekünk. Ill. Kathy-val és Rosalbával is átrakatták a hazafelé szóló repjegyüket a reptéren, mondva, hogy Mexikóban turista vízummal csak 6 hónapig tartózkodhatsz, így nem tudnak 8 hónap múlva haza jönni. Azt hiszem, mi többiek szerencsések vagyunk, hogy ilyen dolgok nem történtek:-)

A yucatáni önkéntesek pedig, Cloé Franciaországból, Kathy Ausztriából és Rosalba Olaszországból, ill. velük jött a mentoruk Romel, így a képzésen velük vagyunk, meg Anita és Alma a mi mentoraink vesznek részt:-) A képzés amúgy nagyon hasznos, egy csomó mindent tanultunk már a helyi viszonyokról, az itteni turizmusról, és a feladataink is látszanak körvonalozódni.

A képzésen minden étkezést az EU áll, így reggel az irodában reggelizünk, finom croissant-ot:-) Ebédelni elmegyünk közösen mindig valahova és vacsorára meg kaptunk pénzt, így oda megyünk ahova akarunk:-) Ennek örömére az egyik este pizzát ettünk, tegnap meg sushit:-) csak mert multikultik vagyunk:-)

Ma egy szuper étteremből netezek, amúgy egy zapatista olasz étterem és van egy csodás kertjük, ahol vannak függőágyak és szuper meleg. Ma négyszer láttam kolibrit a kertben:-) Csatolok egy fotót:

Továbbá egy kép a házról ahol lakom és az utca tábla és egy bogár (mi más is lehetne?):

 Alább pedig néhány kép a városról este. Itt minden nap olyan, mintha Karácsony lenne:-)

Az előbb elfelejtettem felcsatolni a képeket a folyosóról és a kilátásunkról, így nézzétek meg ezeket is! Elég szuper, hogy amikor reggel felkelünk a nap pont a folyosóra süt, így nem is kívánhatnék jobb ébredést, egyszerűen szuper! Pláne, hogy a lakásban elég hideg van estére, ugyanis napközben tök meleg van, 20-25 fok, viszont estére lehül olyan 5 fok köré, és mivel se szigetelés, se fűtés nincs, így a lakásban is csak olyan 16-18 fok van.

Az első héten még nincs semmi dolgunk, igazából csak a várossal kell ismerkednünk meg az emberekkel, így nem is csináltunk olyan sok mindent. Első nap megérkezés után elmentünk reggelizni, ugynis elég éhesek voltunk, és képzeljétek a pincér meghívott minket vasárnapra grillezni! Mondjuk mi elég óvatosak voltunk ezzel kapcsolatban, de eddig az összes mexikói azt mondta, hogy ebben semmi veszélyes sincs, tök normális, így szerintem elmegyünk. Ezeket a képeket készítettem aznap a főtérről:

Reggeli után kipakoltunk a csomagjainkat, majd délután 5kor találkozonk volt az irodában Almával. (vicces, hogy alma a neve:-) Almával elmentünk kulcsot másoltatni a lakáshoz és megnéztük a nyelviskolát, ahova elvileg járni fogunk. Kathrin és Louise spanyolt fog tanulni, én meg ha összesen tzotzilt, ezt az őslakos nyelvet beszélik a környéken. Ha tetszik lehet befizetek egy szemeszterre, ki tudja még:-) Csatolok egy képet a lányokról, a bal oldali Kathrin, a jobb oldali Louise. Kicsit őrültek:-) Alatta egy kép Sendasur irodáról, itt fogunk dolgozni!

Kedden elmentünk Almával a helyi bevásárló központba (még az is van!) ugyanis csak ott tudtunk érdeklődi az internet lehetőségekről. Sajnos a lakásban nincs internet, nem is lesz, mert telefonvonal kellene hozzá, ami nincs, így csak a mobil internet maradt. Kathrin vett is egyet, úgyhogy ő otthonról nyomja, mi meg néha kölcsön kérjük. Igazából az a jó, hogy 6 háznyira tőlünk van egy hostel, aminek ugyanaz a tulajdonosa, mint a mi lakásunknak és oda mehetünk ingyen netezni, úgyhogy én is innen szoktam. Egyáltalán nem próblémás és ingyen van:-)

Szerdán elég hideg volt, a kisördög elvitte a napot, így csak csatangoltunk a városban egy kicsit délelőtt, délután meg punnyadtunk otthon. Este elmentunk az egyik helyi bárba, ahol Julio-val találkoztunk, Louise egyik ismerősével. Tök jó fej srác és ő is meghívott mindet egy buliba szombatra, így a hétvégén nem fogunk unatkozni:-) Amúgy a bár nagyon jó volt, minden este van valamilyen műsor, szerdán egy improvízációs színház volt, olyasmi mint a Beugró, 3 argentín csinálta. Isteni volt! És imádom az argentín akcentust:-)

Csütörtökön végre újra sütött a nap, így elmentünk mászkálni a városba, ezek a képek készültek:

Calle Real Guadalupe

A főtéren a következő képek készültek:

Út közben betértünk a kézműves piacra is:

És a végén a zöldség- és gyümölcs piacon kötöttünk ki:

Tegnap este elmentünk a Revolución nevű bárba, mert ott minden este van élő zene, tegnap két kubai zenekar játszott. Amikor az első zenekar elkezdett játszani és megszólalt a hegedű, annyira szép volt, hogy szinte fájt és nem kaptam levegőt. Szóval eldöntöttük, hogy el kell mennünk Kubába, nincs mese, ott minden sarkon ilyen zene van, és ez valami hihetetlen.

San Cristóbalban az irodában Anita várt minket, rögtön mentünk is a szállásra, ahol szembe találkoztunk Louise-zal. A lakás tök jó, van egy egy ágyas és egy két ágyas szoba, én Kathrinnal a két ágyasban lakom. Csatolok néhány fényképet a lakásról. Amúgy van egy étkezőnk, konyha meg fürdőszoba, egyedül mosógép nincs. Jah, és van egy hasonló tetőnk, mint Sevillában:-)

Az első két képen a szobám látható, amelyet Kathrinnal az osztrák lánnyal osztok meg, enyém a hátsó, rendezett ágy:-)

A harmadik és negyedik kép a konyhánk, az ötödik és hatodik a fürdőszobánk. A legviccesebb a bojlerünk, ugyanis az van rá kiírva, hogy "agua caliente que nunca se acaba" vagyis "a melegvíz, amely sosem fogy el". Nos ez valójában úgy van, hogy a melegvíz folyik 2 percig, majd hideg lesz és a bojler elkezd furcsa hangokat adni, majd fél perc múlva ismét meleg víz folyik.

Már pakolás közben is volt egy olyan sejtésem, hogy túl sok cuccom van és nem biztos, hogy felengednek a gépre, de győzködtem magam, hogy a feladott csomagokon kívül vihetek egy kézicsomagot, egy női táskát és egy lapotot. Természetesen a reptéren közölték velem, hogy ennyi csomagot nem vihetek fel a gépre, így újraterveztünk és átpakoltam a csomagjaimat és a kézipoggyászt adtam fel, helyette meg a kishátizsákom vittem fel a gépre. Ennek örömére a gumicsizma otthon maradt, gondoltam majd veszek itt ha kell. (egyébként kiderült, hogy azért kell a gumicsizma, mert amikor esik, annyira esik, hogy a csatornák nem tudják elvezetni a vizet és így bokáig vízben jársz, szóval veszek egyet. Remélem van 39-es méret:-)

A párizsi gép természetesen 15 perc késéssel szállt fel, így izgultam, hogy elérem-e a csatlakozást, mert kb. 1 órám volt Párizsban, de szerencsére nagyon rutinosak a franciák és az összes átszállásos utast elére hívták leszállásnál, így mi tudtunk legelőször kiszállni a gépről. Párizsban tök simán átértem a másik terminálba, ahol kibe botlottam? Kathrinba, akinek meg fél órát késett a gépe, no de sebaj, így legalább együtt tudtunk a biztonsági ellenőrzésen átjutni. A mexikói gépet simán elértük, sajnos nem tudtunk egymás mellé ülni, így nekem két középkorú hapsi jutott, akik közé beékelődtem, nincs valami nagy hely a gépeken. A repülő tök jó volt, mindenkinek volt külön kis tévéje, vagy 100 film közül lehetett választani, voltak sorozatok, természetfilmek, híradó, játékok, rádió, albumok... szóval viszonylag hamar eltelt a 12 óra:-) És a kaja is finom volt:-)

Mexikóban cirka 1 óra alatt átjutottunk az útlevél ellenőrzésen és a belépésen, aztán felvettük a csomagunkat. A vámvizsgálatnál szerencsére nekem zöld lett a gomb (ugyanis véletlenszerűen ellenőriznek, egy gombot kell megnyomni és ha zöld mehetsz, ha piros kinyitattják a csomagodat) de Kathrinnak piros lett, szóval őt kipakoltatták. Miután kijutottunk a váróba, a mexikóiak nagyon kedvesen átirányítottak a másik terminálba, hogy onnan fog menni a gépünk ugyanis az összes Aeromar gép onnan megy. Mi át is buszoztunk, majd egy kávé és némi folyadék után észrevettük, hogy a mi gépünk nincs is kiírva. Ez volt helyi idő szerint fél 1 körül. Természetesen az információs pultnál nem ült már senki, így én a rendőröktől kezdve a takarítókig megkérdeztem, hogy akkor most mi van, mindenki mondta, hogy tényleg nincs kiírva, de az Aeromar csak ebből a terminálból száll fel. Gondoltam most már nem árt megnézni az én kinyomtatott repjegyem is, mire kiderült, hogy a járatot a Mexicana üzemelteti, így az mégis a másik terminálból megy. Szerencsére volt 8 óránk a két gép indulása között így reggel 5kor visszamentünk a másik terminálba és szépen becsekkoltunk.

Tuxtlában a reptéren Ricardo várt, a nevem viccesen Zsizi-nek volt kiírva, sebaj:-) Az út San Cristóbálig gyorsan eltelt, azt hiszem olyan 60 km. Az volt a durva, hogy amikor kiléptünk a reptérről szó szerint megcsapott a meleg. Iszonyatosan meleg volt! AmúgyTuxtla 450 m-en van, San Cristóbal meg 2200 m-en úgyhogy volt mit felmenni. Út közben gépfegyveres katonákkal is találkoztunk, akik azt csekkolták van-e az embernél fegyver. Hát nem volt:-)